Diplomácia
Májusban készül Pekingbe látogatni az orosz elnök
Korábban már ismertté vált, hogy Putyinnak az újraválasztása utáni első külföldi útja Pekingbe vezet majd.
2024.04.25 20:27MTIVlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön bejelentette, hogy májusban készül Kínába látogatni.
Az államfő ezt a Gyáriparosok és Vállalkozók Oroszországi Szövetségének csütörtöki moszkvai tanácskozásán közölte a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint. Arra reagálva beszélt erről, hogy a fórum egyik résztvevője felidézte: Hszi Csin-ping kínai elnök a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén (MGIMO) tartott előadásán Nyikolaj Csernisevszkij Mit tegyünk? című irányregényét nevezte meg kedvenc könyveként, amelynek egyik hőse, mint mondta, a példaképévé vált. Az illető, akit a hírügynökségi beszámoló nem nevezett meg, elmesélte, hogy talált egy olyan példányt a műből, amelynek bélyegzőjén a kötet könyvtárba vételének dátumaként 1953. június 15., vagyis Hszi születésnapja volt feltüntetve, és arra kérte az államfőt, hogy adja át a kínai vezetőnek.
"Májusra tervezzük a látogatást. Mindenképpen magammal viszem (a könyvet), és átadom barátunknak, ő erős vezető és igazi férfi" - mondta Putyin.
"A viccet félretéve, tényleg, ha ez igaz, szívesen odaadom neki" - tette hozzá az orosz államfő.
Korábban már ismertté vált, hogy Putyinnak az újraválasztása utáni első külföldi útja Pekingbe vezet majd. Hszi tavaly márciusban hasonló gesztust tett Moszkvának.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06